Kevin Harvick és Kyle Busch voltak a legjobbak a mai napon megrendezett két Budweiser Duel versenyen Daytonában és így Danica Patrick és Jeff Gordon mögött ők indulhatnak majd a második sorból a Daytona 500-on.
Kevin Harvick megállíthatatlanak tűnik egyelőre, hiszen a Sprint Unlimited után megnyerte a Budweiser Duel első versenyét is, ami azt jelenti, hogy Dancia Patrick és Jeff Gordon mögött ő indulhat majd a harmadik helyről az 500 mérföldes száguldáson. Az jutott eszembe hogy lehet, érdemes lenne fogadni Harvickra de azért ezek a Sprint versenyek nem hasonlíthatóak össze egy 500 mérföldes versennyel. De ennek ellenére Harvick meggyőzően hangolt a szezonnyitó viadalra. A pole-ból idnuló Dancia Patrick egyébként elég csúnyán leszerepelt, hiszen mindössze a tizenhetedik helyen zárt. Nagyon sajnáltam a verseny vége felé balesetbe belekerülő Trevor Bayne-t aki Denny Hamlin és Carl Edwards ütközése miatt került bajba hiszen a falba csapódó Edwards autóját már nem tudta kikerülni és így kiesett. Bayne egyébként több mint a verseny felét vezette, de ez a baleset minden számítását keresztül húzta. Hamlin egyébként egy kör hátrányban, ugyan de befejezte a hatvan körös versenyt. Harvick mögött egyébként akár csak az Unlimiteden Greg Biffle végzett a második helyen a harmadik pedig kisebb meglepetésre Juan Pablo Montoya lett. A tavalyi bajnok Brad Keselowski a hetedik helyen fejezte be az idei első megmérettetését és így a tizenötödik helyről vághat majd neki a Daytona 500-nak vasárnap.
Toyota győzelem született a második Duel versenyen, hiszen a Joe Gibbs Racing pilótája Kyle Busch megnyerte a versenyt. Azt hogy a befutó hogyan alakult azt nem tudom, mert amilyen az én formám pont az utolsó három körben halt meg a stream. Mindenesetre az biztos, hogy Busch nyert. Kyle Busch így az első Duel verseny győztese Kevin Harvick mellől a negyedik pozícióból kezdheti majd meg a vasárnapi száguldást. A második helyen Kasey Kahne fejezte be a versenyt a harmadik pedig a Richard Chlidress Racing versenyzője az ifjú Austin Dillon lett. Ezen a versenyen szerencsére nem történt komolyabb baleset. Egyedül Ryan Newmannek kellett megküzdenie egy defekttel, ami balszerencséjére pont akkor következett be, amikor már útban volt a pit felé és kisodródott plusz még a falat is megkóstolta. Pechére azonban egy teljes kört kellett megtegyen defektes gumival és így a huszonegyedik lett kettő kör hátrányban.