Az idén nem kevesebb, mint hat újonc lesz a MotoGP mezőnyében. Az következőkben ezekről a versenyzőkről lesz majd szó.
Azt, hiszen egyértelműen Marc Marquezzel kell kezdeni az újoncok bemutatását, mert szerintem a legnagyobb tehetség Valentino Rossi debütálása óta, aki a királykategóriában indul. Én személy szerint borzasztó sokat várok a kis spanyoltól, aki rögtön egy gyári csapatban találta magát a Repsol Hondánál. Marquez 2008-as debütálása óta huszonhat győzelmet lapátolt össze a 125-ös és a Moto2-es kategóriában és emellé mindkét géposztályban szerzett egy-egy világbajnoki címet is. Ezekből az eredményekből kiindulva joggal lehet tőle győzelmeket várni, sőt én titkon a világbajnoki címre is esélyesnek tartom, tehát van mitől félnie Dani Pedrosának. Marquezzel szerintem már az első futamtól kezdve számolni kell majd.
A másik újonc, aki még gyári támogatást élvezhet az idei szezonban az az olasz Andrea Iannone lesz. Ugyan ő nem a gyári Ducati csapatban fog menni, de a gyári motort így is meg fogja kapni a Pramac Racing Team versenyzőjeként. Tőle is joggal lehet majd jó eredményeket várni, hiszen ha a Ducati jó lesz, abban biztosak lehetünk, hogy Iannonéval ha újonc, ha nem számolni kell majd. Ráadásul a szakértők szerint az ő vezetési stílusa nagyon is passzol a Ducatihoz. Személy szerint én is várok tőle majd egy két jó eredményt, de szerintem a Ducati nem lesz, olyan jó hogy folyamatos tagja legyen az élmezőnynek, de csapattársával Ben Spiessel biztosan felveheti majd a versenyt. Iannone 2005-ben debütált a vb-n és ez alatt tizenkét győzelmet szerzett a 125-ös és a Moto2-es kategóriákban. A legjobb összetett helyezése pedig három harmadik hely volt a Moto2-ben 2010-től 2012-ig minden évben harmadik volt.
(tavalyi Moto2-es kép)
A következő zöldfülű, akiről még elmondható, hogy prototípus motoron húzza majd a gázt az az angol Bradley Smith. Azt viszont nem értem, hogy ő mivel érdemelt ki ekkora lehetőséget, merthogy az elmúlt évek eredményeivel nem az biztos. Azért még így sem írnám le teljesen, hiszen anno a 125-ben voltak azért szép megmozdulásai, még ha az meglehetősen régen is volt. Magam részéről azért én szívesebben látnék ezen a Tech 3 Yamahán mondjuk egy Thomas Lüthit de hát ez van. A motorja nyílván jó lesz majd neki is így érhet majd el jó eredményeket, de szerintem a csapattársával Cal Crutchlowval nem fogja tudni felvenni a versenyt. Smith pályafutása során eddig 2006-os debütálása óta három győzelmet szerzett ezeket mind a 125-ben.
(tavalyi BSB-s kép)
Azért ne feledkezzünk meg a három CRT-s újconcról sem. Elsőként nézzük az ír Micahel Lavertyt. A három Laverty testvér közül a legidősebb Miachel, pályafutása során eddig leginkább hazájában Nagy-Britanniában versenyzett a Superbike és a Supersport bajnokságokban, de megjárta az Egyesült Államokat is 2009-ben, amikor az AMA Superbike bajnokságban húzta a gázt. Még ebből az évből van egy kis vb-s tapasztalata is, hiszen a Supersport világbajnokságon is ment az AMA Superbike bajnoksággal párhuzamosan. Idén egy ART nyergében próbál majd szerencsét a Paul Bird Motorsporttól távozó James Ellison helyén. Az hogy mire lehet képes a két CRT-s újonccal együtt nagy talány számomra, de nyílván sok függ majd attól, hogy csapata milyen motort rak alá.
(tavalyi Superstock 1000-es kép)
A következő versenyző, akiről beszélni kell az ausztrál Bryan Staring. Az ausztrál tavaly végig egészen az utolsó futamig harcban volt a bajnoki címért a Superstock 1000-ben, de végül az összetett negyedik helyén zárta a pontvadászatot. Staringnak van már egyébként MotoGP-s indulása, még ha meglehetősen régen is, de azért egyszer Philip Island-en 2004-ben szabadkártyával már vett részt egy 125-ös versenyen. Ezen felül egyébként nagyrészt a Superstock 1000-ben versenyzett és volt egy-két indulása a Superbike vb-n és a Supersport vb-n is. Az, hogy idén harcban tud-e lenni a CRT-s bajnoki címért a Gresini Racing FTR-Hondájával az még számomra is kérdés, de inkább azt mondom, hogy esetleg egy-egy versenyen éret majd el jobb eredményeket, de összetettben azért nem lesz, annyira elöl.
(tavalyi Moto2-es kép)
Az utolsó újonc versenyző, akit még nem említettem azért már nem teljesen zöldfülű, hiszen a tavalyi szezonzárón Valenciában már rajthoz állt egy Inmoteckel. Aki még nem találta volna ki az olasz Claudio Cortiról van szó. Corti korábban a Moto2-ben és a Superstock 1000-ben versenyzett, legfőképpen de egy szezon erejéig még a Superstock 600-ban is kipróbálta magát, sőt 2005-ben meg is nyerte a bajnokságot. Superstock 1000-ben is volt kétszer összetett második és egyszer még a tavalyi szezonban szerzett egy dobogós helyezést a Moto2-ben is esős körülmények között Le Mans-ban. Corti idén a Forward Rancing-nél próbál majd szerencsét Colin Edwards csapattársaként egy FTR-Kawasaki nyergében. Edwards ellen szerintem nem sok esélye lesz, de neki is lehet majd egy-két szép momentuma a szezonban.